Ugrás a fő tartalomra

Sorozatok fogságában 1.

Egyik vasárnap esti beszélgetésünk alkalmával Giginek az jutott eszébe, mi lenne, ha összeírnánk minden sorozatot, amit eddig olvastunk/olvasunk/olvasni tervezünk, és hát nem mondtam rá nemet. Hogy miért? Mert így legalább alkalmam nyílik átlátni az olvasott sorozataim kavalkádját, mert őszintén bevallom, még soha nem számoltam össze mennyi is az annyi. :)
Minden sorozathoz lesz egy tényszerű leírás, miért , mikor kezdtem el olvasni, hány részes, fut –e még, milyen átlag pontszámmal rendelkezik stb.
Előreláthatólag 2 + 1 poszt lesz ezzel kapcsolatosan. Az első kettőben a már olvasott, illetve jelenleg is futó sorozatokat fogom leltározni, a harmadik bejegyzés pedig arról fog árulkodni, hogy mely sorozatokkal szemezek. Nem, mintha nem lenne elég az, ami most van, de nem véletlenül lett a cím Sorozatok fogságában….
A felsorolás nagyjából olvasási sorrend alapján alakult így.

Szóval, lássuk a medvét:



1) Fekete István: Tüskevár
Miért kezdtem el olvasni? Egy szépkiejtési versenyre ebből olvastam részletet, és kíváncsi lettem az egészre.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem! Azóta megszámolni sem tudom hányszor olvastam újra. Örök kedvenc.
Miért olvastam tovább? Mert imádtam a hangulatát, és a szereplők is nagyon a szívemhez nőttek.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 2 és mindkettőt olvastam (többször is)
Mióta olvasom? Általános iskolás koromban kezdtem, évre már nem emlékszem…
A sorozat átlagos pontszáma: 5

2) Helen Fielding: Bridget Jones
Miért kezdtem el olvasni?  Egy barátnőm ajánlására.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem! Ha kicsit rossz kedvem van, mindig előveszem. Bridget kalandjai biztosan jó párszor elszórakoztatnak még.
Miért olvastam tovább? Mert Bridget az Bridget és azt hiszem ezzel mindent el is mondtam.:)
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 3 rész jelent meg , ebből kettőt olvastam, sőt újraolvastam. A 3. részt sikerült elspoilereznem és nem igazán tetszett a dolog, így vonakodom egyelőre, de majd valamikor tervezem olvasni.
Mióta olvasom? 2002
A sorozat átlagos pontszáma: 5

3) Cecily von Ziegesar: Bad Girl (Gossip Girl)
Miért kezdtem el olvasni? Egyértelműen a filmsorozat miatt.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Egy kicsit igen. Nem adta vissza a film hangulatát.
Miért olvastam tovább?  Reménykedtem, hogy a későbbi részekben közelít majd a filmhez.
Hány rész jelent meg, mennyit olvastam? Külföldön 13, itthon, ha jól tudom 8. Én a 7. résznél megálltam és nem is tervezem folytatni.
Mióta olvasom? 2008 óta
A sorozat átlagos pontszáma: 3

4) Cecily von Ziegesar: Hot Girl (It girl)
Miért kezdtem el olvasni?  A Bad girl spin – off-ja, Jennyvel a főszerepben egy bentlakásos suliban. Gondoltam rossz nem lehet.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem. Jobb, mint a Bad Girl.
Miért olvastam tovább? Tetszett a hangulata, de nem szabad tőle túl sokat várni.
Hány rész jelent meg, mennyit olvastam? Külföldön 10, itthon 2, de angolul tervezem folytatni, eddig 4 részen vagyok túl.
Mióta olvasom? 2008 óta.
A sorozat átlagos pontszáma: 3


5) Sophie Kinsella: Boltkóros sorozat (Shopaholic series)
Miért kezdtem el olvasni?  Egy főiskolás barátnőm nyomta a kezembe angolul, gyakorlásképpen, amiért azóta is hálás vagyok neki.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Egyáltalán nem.
Miért olvastam tovább? Mert rettentően tetszett és tetszik a mai napig is a humora.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 6 része jelent meg itthon és külföldön is, ebből én ötöt olvastam.
Mióta olvasom? 2004 óta
A sorozat átlagos pontszáma: 4

6) Ann Brashares: Négyen egy gatyában (Sisterhood series)
Miért kezdtem el olvasni? Láttam a belőle készült filmet és mindenképpen el szerettem volna olvasni.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Nem, nagyon aranyos történet.
Miért olvastam tovább? Kíváncsi voltam, hogyan alakul a szereplők élete.
Hány rész jelent meg, mennyit olvastam? Itthon 4, külföldön 5, én mind az 5-öt olvastam.
Mióta olvasom? 2008 óta
A sorozat átlagos pontszáma: 4.

7) Stephenie Meyer: Alkonyat
Miért kezdtem el olvasni? Megtetszett a borító, gondoltam megnézem mi ez, de ekkor még itthon semmit nem lehetett tudni róla.
Megbántam – e , hogy belekezdtem? Nem.
Miért olvastam tovább? Reméltem, hogy olyan lesz a többi rész is, mint az első.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 4 és mindet olvastam is.
Mióta olvasom? 2007 óta
Soroztat átlagos pontszáma : 4,5

8) J.R.R. Tolkien.:A Gyűrűk Ura trilógia
Miért kezdtem el olvasni? Gimnáziumban, angol órán beszélgettünk róla és kíváncsi lettem.
Megbántam - e, hogy belekezdtem? Nem.
Miért olvastam tovább? Szimplán, mert tetszett.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 3 és mindet olvastam.
Mióta olvasom? 2002- ben olvastam először.
A sorozat átlagos pontszáma: 5

9) Corinne Hofmann: Afrikai szeretők
Miért kezdtem el olvasni? Egyik barátnőm ajánlására.
Megbántam –e , hogy belekezdtem? Nem.
Miért olvastam tovább? Érdekelt a téma.
Hány rész jelent meg, és mennyit olvastam? 3 és mindet olvastam.
Mióta olvasom? 2009
Sorozat átlagos pontszáma: 4

10) J.R.Ward: Fekete Tőr Testvériség
Miért kezdtem el olvasni? Fogalmam sincs hogyan bukkantam rá, már nem emlékszem.:)
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Dehogy is. Imádom.
Miért olvastam tovább? Magába szippantott, nem volt visszaút.
Hány rész jelent meg, mennyit olvastam? Eddig 16+1 jelent meg külföldön,de nem lehet tudni mennyi lesz még, itthon 12+1 került a polcokra, de csak reménykedni lehet, hogy folytatják. Én áttértem az angol verzióra, így 14+1 részen túl vagyok.
Mióta olvasom? 2008
A sorozat átlagos pontszáma: 5

11) J.R.Ward: Bukott angyalok
Miért kezdtem el olvasni? Mert Ward írta és angyalokról szól (kicsit sem vagyok elfogult)
Megbántam – e , hogy belekezdtem? Nem, de az FTT-t még mindig jobban szeretem.
Miért olvastam tovább? Mert szeretem Ward stílusát, és szereplőit.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Itthon 6, külföldön is 6 . Az első öt részt olvastam, már csak az utolsó van hátra.
Mióta olvasom? 2010
A sorozat átlagos pontszáma: 4

12) Richelle Mead: Vámpírakadémia
Miért kezdtem el olvasni? Egy külföldi blogon olvastam róla, és odáig voltak érte, így megpróbálkoztam vele.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Egyáltalán nem. A kedvenc sorozatommá vált YA fantasyk között.
Miért olvastam tovább? Mert a kisebb hibák ellenére is imádtam.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Angolul 6, magyarul 6. Már mind a 6 részen túl vagyok sajnos.
Mióta olvasom? 2008. Még Amerikában is csak a 2 rész volt kiadva, mikor elkezdtem olvasni.
A sorozat átlagos pontszáma: 5

13) Richelle Mead: Georgina Kincaid series
Miért kezdtem el olvasni? Mert kíváncsi voltam Richelle Mead felnőtt sorozatára is.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? Egy hangyányit. Elmaradt a várakozásaimtól..
Miért olvastam tovább? Azért fogom tovább olvasni, mert a Vámpírakadémia első része sem győzött meg azonnal, csak a későbbi részeknél és remélem, hogy itt is ez a helyzet.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 6 részes, ebből mind a 6 megjelent már külföldön. Magyarul 2 rész jelent meg. Eddig az első négy részhez volt szerencsém.
Mióta olvasom? 2009.
A sorozat átlag pontszáma: 3

14) Alyson Noel: Halhatatlanok
Miért kezdtem el olvasni? Mert rettentően tetszett a borító, meg nem tűnt rossznak a történet sem.
Megbántam – e , hogy belekezdtem? Igen. Az első rész az még hagyján, de a második….
Miért olvastam tovább? Mert, mint minden sorozat esetében, az ember reménykedik, hogy a következő rész jobb lesz. Itt viszont pont az ellenkezője történt, így a 2. résznél abbahagytam.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Külföldön 6, itthon 5, de én csak a 2. részig olvastam és a jövőben sem szándékozom ezen változtatni.
Mióta olvasom? 2009
A sorozat átlag pontszáma: 2,5

15) L.J.Smith: Vámpírnaplók
Miért kezdtem el olvasni? Mert megtetszett a fülszövege.
Megbántam – e, hogy belekezdtem? A végére nagyon. Abba is hagytam…
Miért olvastam tovább? Mert közben filmet is csináltak belőle, ami határozottan jobban sikerült és reméltem, hogy kicsit majd közelít ahhoz színvonalban, de inkább távolodott…
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Amerikában 10 rész jelent meg ebből hetet olvastam, de bőven elég volt.
Mióta olvasom? 2009
A sorozta átlag pontszáma: 3

16) Maggie Stiefvater: Mercy Falls farkasai
Miért kezdtem el olvasni? Mindig is érdekeltek a farkasos sztorik, és a külföldi blogok ódákat zengtek róla.
Megbántam – e, hogy elkezdtem? Egyáltalán nem. Maggie csodálatos világot én hangulatot teremtett a könyveiben.
Miért olvastam tovább? Mert imádtam a szereplőket és a hangulatát. Tudnom kellett mi lesz a vége.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Külföldön 3, itthon 3 rész jelent meg, amit olvastam is.
Mióta olvasom? 2009
A sorozat átlag pontszáma: 5

17) Rachel Caine: Morganville-i vámpírok
Miért kezdtem el olvasni? Megtetszett a borító. Kicsit vagyok csak borítómániás. :)
Megbántam – e, hogy elkezdtem? Nem, mert egy vicces , könnyed, szórakoztató olvasmányt kaptam.
Miért olvastam tovább? A humora miatt. Teljesen megfogott.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Külföldön 15, itthon 2 rész jelen meg, én pedig 15-öt olvastam.
Mióta olvasom? 2009
A sorozat átlag pontszáma: 4

18) J.K. Rowling: Harry Potter
Miért kezdtem el olvasni? Őszintén bevallom, engem teljesen hidegen hagyott a Potter – mánia egészen tavalyig. Akkor sikerült megszereznem hangoskönyvben az első 2 részt, és gondoltam megnézem már, miért van oda annyira több millió ember.
Megbántam –e, hogy elkezdtem olvasni? Végül is nem, de nem lett a kedvenc könyvem, olyan aranyos, egyszer olvasós számomra, és így már elmondhatom, hogy én is olvastam.
Miért olvastam tovább? Mert tetszett annyira az első 2 rész, hogy tovább olvassam.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? 7 rész jelent meg, és mindent olvastam is.
Mióta olvasom? 2010
A sorozat átlag pontszáma: 4

19) Becca Fitzpatrick: Hush, hush
Miért kezdtem el olvasni? Mert gyengéim az angyalok és beleszerettem a borítóba.
Megbántam –e, hogy elkezdtem olvasni? Nem. Annak ellenére, hogy sokan utálják, nekem tetszett.
Miért olvastam tovább? Mert tetszett, ennyire egyszerű.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? Külföldön 4 rész, itthon 4, én mind a 4 részen túl vagyok.
Mióta olvasom? 2009
A sorozat átlag pontszáma:4,5

20) Lauren Kate: Fallen
Miért kezdtem el olvasni? Ugyanaz, mint a Csitt, csitt esetében: gyönyörű borító és angyalok.
Megbántam – e, hogy elkezdtem olvasni? Sajnos a 3. rész igencsak elvette a lelkesedésem...
Miért olvastam tovább? Mert a 2. résznek is szép a borítója, és kíváncsi voltam a szerelmi háromszög sorsára.
Hány rész jelent meg és mennyit olvastam? külföldön már megjelent mind az öt része, itthon négy és olvastam is mind a négyet. Az ötödik részt nem tervezem.
Mióta olvasom? 2010
A sorozat átlag pontszáma: 4

Ez lenne az első fele a sorozatoknak ( felsorolni is fárasztó volt, nemhogy elolvasni ),és hamarosan folytatom a második felével.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)