Ugrás a fő tartalomra

A Burok - Vegyes felvágott (10) különleges kiadás

Külöleges kiadás (special edition), mert ez megérdemel egy külön bejegyzést.
Azt hiszem eddig sem titkoltam, hogy mekkora rajongója vagyok a címben említett könyvnek. Egy kis titkos vágyam vált valóra, mikor kiderült, hogy megfilmesítik imádott fiktív karaktereim történetét.
Az elején nagyon nyögvenyelősen indul a folyamat, de mára realizálódni látszik a helyzet, már - már lassan elhiszem, hogy ebből a könyvből tényleg lesz film.
Ennek tökéletes bizonyítéka a plakát és trailer.
A plakát ilyen:


Egy rövidke trailert már kaptunk, amiben kb. semmi nem volt. De mára ígérték az első igazi teasert, magyar idő szerint délután kettőkor. Rá is készültem, hogy munkából hazaérvén, este, az lesz az első dolgom, hogy levágom magam a gép elé és megnézem.
Erre felkelek, és tele vele a net.( eszperente nyelv fele mentem el).
Szóval megláttam és akkorát visítottam, hogy a velem lakó egyedek nem igazán tudták, hogy mi is a bajom.
Én csak annyit mondtam : Burok. Ebből az én drága anyukám már értett mindent, mert ő is olvasta, és tudja, hogy meg vagyok érte őrülve.

De nem húzom tovább az időt. Nincs benne sok minden, de akkor is.... Íme a trailer: (bár az is igaz, hogy ebbe még beledumálnak, de ha a délutániba nem, akkor majd este lecserélem, addig is nézzétek rongyosra ezt - Lecserélve)

 

U.I.: Itt az ideje újraolvasni a könyvet. ;)


Megjegyzések

  1. Épp kezdtem aggódni, hogy miért nem jön már semmi... Imádom ezt a könyvet. ;) És Iant azt hiszem, a filmvásznon is imádni fogom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, egy örökkévalóság volt mire idáig eljutott a folyamat, de már úgy tűnik sínen van végre :))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)