Ugrás a fő tartalomra

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. 
Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket. 
Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…

Már régóta a polcomon van a könyv, amit jól mutat az is, hogy bekerült a várólista csökkentés idei kupacába.
Még a tavalyi könyvhéten szereztem be a regényt, de kb. azóta eléggé hadilábon állok a YA fantasykkal, ezért nem került sorra egészen idáig.

Cas apja "munkáját" folytatva nem mindennapi dologgal foglalkozik, szellemeket öl. Persze, csak a tomboló, gonosz szellemeket, a békéseket békén hagyja.
Következő áldozata Anna, ám mikor először találkozik vele, ráébred, hogy ez a megbízatás több szempontból sem olyan, mint az eddigiek, elsősorban azért, mert Anna egyáltalán nem olyan szellem, mint amilyenekkel Cas eddigi pályafutása során találkozott.

Bevallom, nagyon kellemes csalódást okozott. Egy laza kis szellemes regényt vártam, ehelyett kaptam egy tök borzongató atmoszférájú (akik nézik a Supernatural - Odaát című sorozatot, azok tudják miről beszélek. Pont olyan a hangulata!) kis fantasyt néhol horror elemekkel keverve. Igen, így utólag belátom, hogy kicsit talán mégis fordított az arány és egy hangyányit inkább a horror felé hajlik a mérleg nyelve, ami persze egyáltalán nem baj.
Tökéletese mennyiségben szerepel benne vér, marcangolás, kis fekete mágia a fehér mellett és persze egy csipetnyi humor is, szóval minden egyben van.
Cas nem a megszokott hímnemű főhős. Viszonylag fiatalon elég elkötelezett és erős, kialakult feladattudattal rendelkezik, tisztában van vele, hogy apja nyomdokaiba kell lépnie és továbbvinnie a hagyományt. Ám többi is van ebben, mint a hagyomány továbbvitele. Titkon arra vágyik, hogy bosszút állhat apja haláláért, amikor már elég tapasztalatot gyűjtött szellemek levadászása és ártalmatlanítása terén. Ehhez pedig pontosan Anna lehet a kulcs. Anna, aki nem egy hagyományos szellem. Ő más. Erősebb és kiszámíthatatlanabb, mint Cas eddigi "áldozatai".
A fiú eltökélt, hogy megölje Annát a nagyobb cél érdekében, de a körülményekkel nem igazán számol.
Mint már említettem, jó kis atmoszférája van a regénynek, nem igazán találkoztam még ilyen könyvvel.
A szellemábrázolás is harmonizált ezzel a hangulattal, nem olyan kis cuki, kedves szellemek voltak ezek, hanem, olyan...normális szellem - szerűek.
Anna múltja érdekes volt, és meglepő, nem rögtön egyértelmű, ilyen múlttal érthető, hogy olyan agresszívvé vált. (Az nagyon komoly volt, amikor kettékapta az egyik srácot).
Ami miatt még kellemesen csalódtam a regényben az a mellékszereplők státusza volt. Annak ellenére, hogy "mellékesek", nem tűntek el teljesen Cas és Anna mellett. Carmel, bár butácskának tűnik elsőre, bebizonyítja, hogy nem az a tipikus Queen Bee, akinek elsőnek tippelné az ember.. Thomast meg a lökött beszólásaival imádtam.
Jó volt, hogy összedolgoztak a gonosz legyőzése érdekében.
Nagyon meglepett az is, hogy iszonyatosan könnyen olvasható. Ebben szerepe van a fanyar humornak is - amelyet Cas képvisel - a rettentően jó stílus mellett, amelyben a regény íródott. Tényleg peregnek az oldalak, anélkül, hogy az ember tudatában lenne annak, hogy mennyit is olvasott valójában, egészen addig, amíg a végére nem ér a könyvnek. 
A befejezés egyébként egészen jóra sikerült, és természetesen nyitott, de ez nem meglepő, tekintve, hogy egy 2 részes sorozatról van szó.
Nem rágom le a körmöm (jelenleg nem is lenne mit, mert olyan rövidre van vágva, de ez valószínűleg senkit nem érdekel), de azért kíváncsi vagyok hogyan alakul majd a történet vége, úgyhogy mindenképpen olvasom majd valamikor A rémálmok lányát is.
Ami a magyar kiadással kapcsolatban még kiemelendő az a könyv betűtípusa. Ugyanis, hogy stílusosan passzoljon a történethez, a betűk vörössel lettek szedve, ami nagyon jó ötlet volt. Kellemes meglepetésként ért mikor kinyitottam a könyvet. (Lassan át is nevezhetem a Meglepetések könyvének).
Egyetlen apró pici dolog volt, ami negatívumként említhető, mégpedig Cas és Anna viszonyának alakulása kicsit hirtelennek tűnt. Nem sok előzményét, jelét láttam Cas részéről.
Ezt leszámítva azonban rendben volt a regény, és igyekszem majd beszerezni a következő részt is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)