Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (18) - Ősz Maxim - módra

A Maxim könyvkiadó az őszt igencsak erőteljesen kezdi, hiszen nagyon sok jó megjelenéssel árasztanak el minket.
Elhoztam most nektek azokat, amiket én is tervezek már olvasni vagy már olvastam is.


Elsőként az Elakadó lélegzetre hívnám fel a figyelmeteket, amely Rebecca Donovan írőnő nevéhez fűződik. Az utóbbi idők kedvence lett nálam. Romantikus, sokkoló, kegyetlen, azt hiszem ezek a jelzők illenek rá leginkább. Mindenképpen ajánlom, de kössétek be a biztonsági öveket, mert rázós menet lesz.
Azért is különleges a könyv, mert a blogturnéjában is részt veszek majd.
Fülszöveg:
Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. A Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete."
Megjelenés: 2013.10.01.

A következő kiemelt a Gyönyörű Sorscsapás c. regény folytatása Jamie McGuire tollából, azaz Abby és Travis története Travis szemszögéből. Ugyanaz és mégis más. Egészen érdekes volt belelátni Travis fejébe és gondolataiba. Remélem nektek is hasonlóan kellemes élményt nyújt majd a  Veszedelmes Sorscsapás.
Fülszöveg:
"Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt."
Megjelenés: 2013.10.15.

Jennifer E. Smith Milyen is a boldogság? c. könyve, kérdés vagy inkább hezitálás nélkül repült a listámra, és nem ok nélkül. Imádtam ez előző könyvét és ez sem okozott csalódást. Szeretem, hogy az írónő könyvei nem mellőzik a mögöttes mondanivalót sem, ami kiemeli őket a sokaságból. Könnyedek és mégis elgondolkodtatóak, garantáltan jó olvasásélményt ígér Graham és Ellie sztorija is.
Fülszöveg:
"Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? 
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?"
Megjelenés: 2013.10.15.

A következő regény, amire felhívnám a figyelmet, az az Angyalsors trilógia befejező kötete. Bevallom, nem épp az én szájízem szerint fejeződött be a sorozat, de ennek ellenére nem lehangoló a vége és biztos vagyok benne, hogy az Angyalvágyban a fordulatok és izgalmak nagyon sokak tetszését elnyerik majd.
Fülszöveg:
"A legutóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors trilógia izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról."
Megjelenés: 2013.10.01.

A következő regényt még én sem olvastam, de Abbi Glines Ha az enyém lennél című könyve igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon várom már, hogy a kezem közé kaparinthassam, mert kimondottan jónak ígérkezik.
Fülszöveg:
„Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…"
Megjelenés: 2013.10.15.

Luca di Fulvio előző könyve, az Álmok Bandája bőven kívül esik történelmi regény műfajával a komfortzónámon, ennek ellenére iszonyatosan élveztem, szinte faltam a betűket, bármennyire is elcsépeltnek hangzik. Örömmel merültem el a 20-as évek Amerikájában, és nagyon kellemes perceket szerzett a könyv.
Ezért nem haboztam amikor megtudtam, hogy megjelenik a máik könyve, A lány, aki megérintette az eget címmel. Biztos vagyok benne a leírása alapján, hogy ez a történet sem fog csalódást okozni.
Fülszöveg:
Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.
Megjelenés: 2013.10.15.

Azt hiszem lehet kezdeni gyűjtögetni és sakkozni, hogy melyik könyvek is kerüljenek be a virtuális vagy épp tényleges bevásárlókosárba. Ti már tudjátok melyiket szeretnétek mindenképpen?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)