Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (24) - május

Elérkezett végre a május. A fejem felett épp bazi nagy repülők repkednek, mert a fővárosban jelenleg  a légiparádé zajlik és fölöttünk közlekednek (valahol a reptér és a helyszín között vagyunk légvonalban).
Az eső csepereg, úgyhogy a tervem, miszerint kint akarok olvasni, jelenleg nem megvalósítható, ennek örömére lássuk milyen újdonságokat tartogat ez a hónap.
Annyit mondhatok előre, hogy a nyár közeledtével külföldön is megsokasodtak a megjelenések, ennek megfelelően a szokottnál több könyvön akadt meg a szemem.



C.J. Daugherty: Resistance - A hónap leginkább várt könyve. Meg vagyok veszve, hogy olvashassam a Night School következő (4.) részét, mert az előző rész igencsak izgalmasan fejeződött be, és egyébként is, ez az egyik kedvenc sorozatom, szóval alig várom, hogy a kezeim közé kaparintsam.
Megjelenés: május 15.

Tammara Webber: Breakable - A második leginkább várt könyvem májusban az Easy folytatása vagyis nem folytatása, hanem Lucas története. Kicsit szkeptikus vagyok az "újramesélésekkel" szemben, de annyira szerettem az Easy-t, hogy remélem nem kell csalódnom benne, s nem úgy járok vele, mint az Edge of Always c. regénnyel.
Megjelenés: május 6.

Jessica Sorensen: The Forgotten Girl Az írónőtől ilyen jellegű (thriller) regényt még nem olvastam, de ha csak fele olyan jó lesz, mint Callie and Kayden sorozata, akkor már jól jártam. Kíváncsian várom, a borítóját pedig imádom, olyan vészjósló a piros cím....
Megjelenés: május 13.

Carol Lynch Williams: Signed, Skye Harper A Waiting mély nyomott hagyott bennem, ezáltal felkerült az írónő a figyeltjeim közé. Fülszöveg alapján nem lesz olyan nagyon durva, mint a fent említett történet, de ettől persze nagyon várom, arról nem is beszélve, hogy okozhat meglepetést. Reméljük ez a meglepetés kellemes lesz. Ráadásul ugye road - tripes, így kihagyhatatlan!
Megjelenés: május 13.

Jessica Sorensen: The Probability of Violet & Luke A Callie és Kayden sorozat 4. része, ami a másik párosról szól. Őket is nagyon szerettem, bár az első 2 részben nem éreztem annyira a köztük lévő vonzódást. Még a 3. részt is el kell olvasnom, de úgy érzem, hogy egyben kell olvasnom majd a 3. és 4. részt, mert az írónő munkásságát ismerve tuti azonnal akarom majd a 3. után a 4.-et olvasni.
Megjelenés: május 15.

Morgan Matson: Since You've Been Gone Mindig az a bizonyos Kelly Clarkson szám üvölt a fejemben, mikor ránézek erre a könyvre, ami nem baj, mert szeretem azt a dalt. Nagyon régóta várok az írónő új regényére, úgyhogy be vagyok sózva rendesen, kíváncsi vagyok melyik eddigi könyvére hasonlít majd jobban a regény hangulata.
Megjelenés: május 6.

Cassandra Clare: City of Heavenly Fire  Jajj, tiszta zavarban vagyok ettől a könyvtől. Valahogy már elfogyott a sorozat iránti lelkesedésem, de nagyon, ezért legszívesebben kikerülném nagy ívben, viszont rettenetesen várom is, hogy befejezhessem a sorozatot és búcsút mondhassak az írónő munkásságának.
Lehet, hogy majd csak a jövő évi várólista csökkentés keretében látom viszont....
Megjelenés: május 27.

Jennifer Brown: Torn Away Az írónő könyvei is állandó lakói a várólistámnak, csak szegények nem akarnak sorra kerülni, mindig csak tologatom őket. Mindenesetre, azért figyelemmel kísérem a munkásságát, ezért is került fel az új könyve is a listámra. Egyszer úgyis kiolvasom, mert tök érdekes a története, egy tornádót túlélő lány a főszereplő, aki elveszítette a családját, és új életet kell kezdenie a még megmaradt, élő rokonaival, akiket nem is ismer.
Megjelenés: május 6.

És az egyetlen talán kupacos könyv pedig:
Leila Howland: Nantucket Red   Megjelenés: május 13.

Ennyi a májusi lista, remélem, legalább 2-3 könyvet el tudok majd olvasni belőle.
Mire megírtam a bejegyzést, elállt az eső és kisütött a nap, úgyhogy Nancyke balra el, a kertbe olvasni.
U.i.: Az érettségizőknek (Ailey-nek kimondottan) egy nagy kalappal az előttük álló nagy megmérettetéshez!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)