Ugrás a fő tartalomra

S.C. Stephens: Thoughtless (Esztelen) (Thoughtless #1)

Kiera és Denny már majd’ két éve járnak. Denny megtestesíti mindazt, amit a lány kíván: gyengéd, kedves, és határtalanul imádja őt. Amikor másik városba költöznek – Denny megkapta álmai állását, Kiera pedig egy kiváló egyetemen tanul tovább –, minden tökéletesnek tűnik. Ám egy nem várt körülmény miatt a párnak el kell válnia.
A magányos, zavart, vigasztalan Kiera a helyi rocksztárban, Kellan Kyle-ban lel támaszra. Eleinte csupán barátként tekint Kellanra, ám a lány magányosságának mélyülésével a kapcsolatuk is egyre elmélyültebbé válik.
Egy este azonban minden megváltozik, és többé már egyikük sem lesz ugyanaz az ember

Úristen, de régen  vetettem már szemet erre a könyvre! Aztán, ahogy az lenni szokott, mindig jött más, szerintem a gyakorlott olvasóknak ezt nem kell magyaráznom.
De idén bevettem a Várólista csökkentősök közé, így végre sort tudtam rá keríteni és elkezdtem egy újabb sorozatot, amit még úgyis meg fogok bánni.
Előre is elnézést kérek az összeszedetlenségért, de a bejegyzés 3/4-e indulatból íródott.


Kiera és Denny mondhatni álompáros, a lány követi a fiút egy másik államba, családját hátrahagyva, csak, hogy együtt lehessenek, amikor a fiút elszólítja a munkája.
Beköltöznek Denny egyik régi barátjához, akit Kellannak hívnak, rocksztár és egy igazi nőfaló.
Az életük onnantól kezdve már nem lesz ugyanolyan. Egyiküké sem.

Ó, te jószagú virágpor! Régen utáltam ennyire egy könyvet és szerettem is egyszerre. Borzalmasan vegyes érzéseim vannak, mert voltak részei, aminél azon a szinten voltam, hogy lecsaptam a kindle-t az asztalra ( kidobni csak nem fogom az ablakon, ahhoz egy kicsit drága kütyü, na, nem mintha az asztalhoz csapkodás olyan jót tenne neki) és kimentem a kertbe sétálni, hogy lenyugodjak. Olyan szinten frusztrálttá tett, ahogy talán még egyetlen könyvnek sem sikerült. Ha most angolul írnék, azt mondanám, hogy It was intense és ezzel tökéletesen leírtam.

Igazándiból egyetlen dolog volt, amit úgy istenigazából gyűlöltem benne és az nem más volt, mint Kiera, a főszereplő csajszi. Még egy ilyen irritáló, buta, önző kiscsajt még nem látott a világ vagy csak én nem vagyok már képes nagy mértékben befogadni a hülyeséget. Ugyanis nagyon kevés dolog volt a tettei közül, ami nem volt színtiszta hülyeség vagy önzőség. Ha őt kiírták volna belőle, kaptunk volna egy egészen jó kis regényt, még akkor is, ha ez nagyban módosította volna a cselekményt.

Azt hiszem, itt jött el a pillanat, hogy figyelmeztessek mindenkit, innentől spoileres lehet az értékelésem (sőt, tuti, hogy az lesz, mert muszáj példákkal szemléltetnem, mi is borított ki ennyire).
Szóval szerelmespárunk beköltözik a rocksztárhoz, aki természetesen iszonyat jól néz ki és döglenek érte a nők. Nincs ezzel semmi gond, főleg, mert ez csak a látszat, ahogyan a nőfaló attitűd, viselkedés is, amivel múltjának nagyon súlyos darabkáit próbálja leplezni akaratlanul is.
A dögös rocksztár imidzs csak a felszín, a srác egyébként nagyon rendben van, de tényleg! Pasiból van, tehát óhatatlan, hogy elcsábul, de emellett rettentően ésszerűen és logikusan gondolkozik, törekszik arra, hogy minden esetben jól döntsön. Azt nem mondom, hogy mindig sikerül is neki, de ebben a sikertelenségben Kierának is igen nagy szerep van.

Már a legeslegelején érezhető Kellan és Kiera közt a vonzódás, amit igen jól sikerült érzékeltetni e az írónőnek. Már onnantól látni lehetett, hogy igencsak érdeklődnek egymás iránt, amit főleg Kiera részéről volt fura, hiszen neki barátja volt. De nem mondom, hogy hihetetlen, mert ez az életben is előfordulhat, nem egy ilyen példát lehet látni. Még az is simán belefért, hogy a csaj gyengédségre vágyott, sőt, még az is megeshet, hogy a lány elkeseredettségében estek egymásnak, hiszen, ahogy a mondás is tartja, kutyaharapást szőrével... 
Na, de ami utána jött. Nem mondom, hogy nem létezik ilyen, viszont baromira nem tartom fairnek egyik pasival szemben sem, amit Kiera tett. Mindkét fiút az orránál fogva vezette. Nem is értem, hogy gondolta, hogy senki nem fogja észrevenni, ha mindenhol kézen fogva sétikál Kellannal, miközben a pasija elutazott dolgozni. Folyton azt hajtogatta Kellannak, hogy de ők csak barátok. Hát, szívem, hadd világosítsalak fel! Amit ti csináltatok, az már régen nem barátság...
Egyszerűen annyira idegesített a viselkedése, hogy az kimondhatatlan. Tehetetlen dühöt éreztem, amiért így bántotta Kellant. Teljesen igaza volt a srácnak, mikor az autós esetnél leüvöltötte a fejét, ez volt a minimum, amit megérdemelt. És akkor még szerencsétlen Kellan kér bocsánatot...
Most is alaposan felhúztam magam, pedig csak mesélek róla.

Igazándiból kijegyzeteltem egy csomó jelenetet, helyzetet, amit érdemes lenne megemlíteni, de több, mint a felét nem tűrné a monitor.
Szóval Kiera baromi döntésképtelen, fél elhagyni Danny-t, mert azon aggódik, mi lesz, ha Kellannal kialszik a tűz. Egy ponton az is megfordult a fejében, hogy talán működhetne a két pasival egyszerre, párhuzamosan. Azt rohadtul nem vette számításba, hogy ezzel mindkettejüknek mekkora fájdalmat okozna.
A másik, hogy mikor Kellan végre kilépne ebből a pusztító helyzetből, önző módon Kiera addig könyörög neki, amíg beadja a derekát. Néha komolyan egy hülye libára emlékeztetett, és akkor még finom voltam és nőies. Példának okáért, mikor Kellan más lánnyal kezdett ki, Kiera ellopta az autóját. Normális? Nem. Nagyon nem.

A könyv egyébként nagyon olvastatja magát, bár vannak részek, ahol kicsit belassulnak a dolgok, és sok az ismétlés meg a felesleges duma, ezeken csak túl szerettem volna esni, de mindezen negatívumok ellenére mégis iszonyatosan szerettem a könyvet. Ez még számomra is mondhatni felfoghatatlan.
Kellannak ebben mondjuk igencsak nagy szerepe van. Nagyon szeretni való karakter, az életmódja és a néha tapasztalható viselkedése ellenére is. Csupaszív, érző lélek a felszín alatt, emellett nagyon tetszett a gondolkodása. Nem állítom, hogy minden ponton egyet értettem a döntéseivel, de többségében igen.
Aztán ott volt még a banda, Griffin a hülye beszólásaival, Matt meg Evan. Még Jenny és Rita is szimpatikus volt a maga módján.
Egyedül Dennyvel nem tudtam mit kezdeni, totál hidegen hagyott, sőt bennem kicsit olyan papucs érzetet keltett, Kiera helyében az első adandó alkalommal lecseréltem volna Kellanra és nem agyaltam volna annyit, amennyit ő.
Nem csak miattuk szerettem a könyvet, hanem azért is, mert olyan sok és olyan szélsőséges reakciókat váltott ki belőlem, amit talán még egy könyvnek sem sikerült. 
Írhatnék még róla ezer, meg ezer dolgot,  elemezhetném a két főszereplő kapcsolatát, de tök felesleges lenne. Ha elolvassátok a könyvet , megtudjátok miért.

A vége az egy kicsit túl fluffos, bár örülök, hogy ideiglenesen megtalálták a boldogságot,  azonban azt a mennyiségű I am sorry-t, amit a végén elhangzott, ember nem bírná valójában végighallgatni, ahogy a sok sírást sem. Nem tudom mikor olvastam olyan könyvet, amiben ennyit sírtak, meg amiben ennyiszer pirultak el (beszélek én, akit szintén ennyire könnyen zavarba lehet hozni, mint Kierát)
Lesz, aki szeretni fogja a regényt, lesz, aki gyűlölni, de egy biztos: valamilyen érzelmet tuti, hogy kihoz abból, aki elolvassa.

Megjegyzések

  1. szia!
    nem csak te nem bírod elviselni én a könyv háromnegyedén azon gondolkodtam hogy tudnám kirángatni és beleverni a fejét a falba, hátha észhez tér tőle az egyetlen ok, amiért nem tettem meg, hogy gépen olvastam és amúgy sem bántok könyveket :)
    igazából érdekel a folytatása, de eddig nem mertem elkezdeni nekiálltam és nem igazán köt le, de talán Kiera idegesítő picsa vagyok státusza kicsit csökkent (mondjuk még nagyon az elején járok) de nem hiszem, hogy a közeljövőben be fogom fejezni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jó tudni, hogy nem csak számomra volt ennyire idegesítő.
      Én is tervezem olvasni a folytatást, és remélem a végére is érek :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)