A 21 éves Natalia Stolfi búcsút mond múltjának, feje tetejére állítja életét és délre utazik. Életének elkövetkezendő 6 hónapjában egy gondtalan cserediák életét éli majd és nem egy lányét, aki saját fájdalmas emlékeinek a súlya alatt omlik össze. Minden a terv szerint megy egészen addig, míg nem találkozik a hihetetlenül zöld szemű szörfössel, akinek megvan az a zavaró tulajdonsága, hogy gond nélkül átlát a lány álcáján.
Bran Lockhart a legrosszabb évét éli. Miután álmai nőjével való kapcsolata rémálommá vált, visszaköltözött Melbourne-be, hogy összeszedegesse életének megmaradt darabkáit. Még sincs az a mennyiségű csalódás, ami elérné, hogy ne vegye észre a csinos kaliforniai lányt, aki áthatol az összes védekező mechanizmusán. Senkit nem akart még úgy, mint Taliát. De mikor valami emlékezteti arra miért is nem hisz többé a szerelemben, neki és Taliának muszáj eldönteniük, hogy ez ami köztük van, az életre szóló dolog -e vagy arra születtek, hogy egy fél világ válassza el őket.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Kevés könyv esetében vagyok úgy, hogy egyszerűen nem emlékszem, hol is láttam meg először, honnan hallottam róla, de ez határozottan ebbe a kategóriába tartozik.
Talia elveszítette testvérét és ez teljesen megváltoztatta egyébként sem egyszerű személyiségét. A bűntudat lerázását és újrakezdést remélvén utazik 6 hónapra Ausztráliába, ahol találkozik, illetve szó szerint összefut Bran-nel, aki hasonlóan szomorú múlttal rendelkezik.
Egy kétségbeesett, változásra váró lány beleütközik egy ember nagyságú koalába, aki egy ügyvéddel verekszik. Mi ez, ha nem egy cseppet sem hétköznapi kezdet?
Nagyon kíváncsi voltam, mi is fog voltaképpen kisülni ebből. Nagy meglepetés mondhatni nem ért, hisz annyi new adult könyv van a piacon, hogy cselekményt tekintve nagyon nehéz igazán újat mutatni, kiemelkedni a karakterekkel és a stílussal lehet.
A szereplőket sem mondanám ez esetben egyedinek, hiszen minden második regényben akad egy Talia és egy Bran, így a "különlegessége" a regénynek a helyszín és az ebből adódó szókincs. Mivel Ausztráliában, Mebourne-ben kap helyet a történet, így az ausztrál szóhasználat jellemzi a stílust. Meg kell mondanom, az elején ez kissé hátráltatott, de aztán egészen könnyedén belerázódtam (vagy hozzászoktam vagy kevesebb lett az új szavak, kifejezések száma). Pedig nem kellett volna fennakadnom, mert a kedvenc volt angoltanárom is Ausztráliában élt évekig és tőle azért eltanultam egyet s mást, még ha nem is a hivatalos tananyag keretében. Elnézést a kitérőért, vissza is térek gyorsan a regényhez, csak ez úgy eszembe jutott kiegészítő információként.
Szóval adott Talia, aki, még ha kimondatlanul is, de egyértelműen menekül a múltja elől, nem képes ott lakni, ahol eddig testvérével élt. Hibásnak tartja magát Pippa halála miatt, ráadásul úgy érzi, hogy a baleset óta ő maga láthatatlanná vált.
A pasik tiltólistán vannak nála egy ideje, egészen pontosan attól a perctől fogva, amikor lefeküdt halott testvére ex-pasijával és egyben az első nagy plátói szerelmével.
Jó kis sztori, mi? Ja és a pasi persze utána tett rá magasról, naná, hogy szegény lány nem veti csak úgy magát a pasik karjaiba. Ha ez még nem lenne elég, Talia erős hipochondriával és OCD-vel is
küzd. Ez is igen érdekes pontja volt a könyvnek. Az elején apró mozzanatokban észre lehetett venni betegségének tüneteit, pl, hogy folyamatosan saját betegségeket képzelt magának, illetve kerüli a piros dolgokat, kettesével eszi a chipset, minden gombot végignyomogat mielőtt beállítja a rádiót és ehhez hasonló dolgok. azonban ezek egy idő után teljesen eltűntek, mintha nem is lenne semmi ilyen jellegű problémája. Tudtommal egyik betegség sem olyan, ami egyik pillanatról a másikra csak úgy eltűnik. A másik a gyógyszer dolog. Oké, nem meglepő, hogy szednie kell (bár ő maga egyszer sem említette ennek szükségességét), ehhez képest Talia anyja és Bran is kiakad, hogy a lány gyógyszereken én (mondjuk ez a drága jó anyukát is igencsak minősíti). Szóval mindenki nagyon rácuppant erre a történet folyamán, de magának a gyógyszerszedésnek nem igazán volt jelentősége ettől eltekintve a cselekmény alakulásának szempontjából.
Ha eltekintek a részletektől, akkor határozottan az első fele tetszett jobban, a megismerkedésük szakasza. Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt, de kevésbé komor és szenvedős. Imádtam pl. a közös szörfözős jelenetüket, vagy a hétvégi buli alkalmával megesett hajnali beszélgetésüket, de a bulira vezető közös autókázás is a kedvenc jeleneteim közé sorolható.
Egyetlen igazán unszimpatikus karakter volt, mégpedig Jazza. Alapból nem igazán csíptem a stílusát, tipikus szépfiúnak adta ki magát, amit a végén tett, az meg egyenesen kicsinyes és röhejes volt. Aki ilyenre hajlandó, az ne nevezze magát érett férfinak, de még éretlennek sem. Az egy nulla.
Ha már a karakterekről esett szó, ki kell emelnem Bran hátterét. Nem él nagy lábon, két másik emberrel bérelnek lakást közösen, megszállott környezetvédő (megvan rá az oka, és ez az ok nagyon tetszett). Apja dúsgazdag, de nem hajlandó tőle pénzt kérni, igyekszik egyedül boldogulni bármennyire is nehéz is ez néha, és ez nagyon becsülendő, ettől is szerethetőbbé válik.
Ennek ellenére összességében nem több, mint egy könnyed, egyszer olvasható sztori, nem rossz, de nem is nyújt semmi maradandót.
Viszont mindenképpen igyekszem majd továbbolvasni a sztorit, mert azon ritka sorozatok közé tartozik, ahol a 2. és a 3. részben is azok a főszereplők, akik az első részben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)