Andy Weir: A marsi

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. 
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. 
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg emberi tényező. 
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? 

Az idei Könyfesziválon a Fumax standjának közelében töltött temérdek idő alatt sokat szemeztem ezzel a könyvvel, de végül győzedelmeskedett az önuralmam a hörcsög- azonnal-kell-nekem-effekt felett és a regény nélkül tértem haza.

Mark Watney részese az Ares 3 elnevezésű küldetésnek. Nagy dolog a Mars bolygóra lépni, de még nagyobb dolog túlélni azt, ha egy szerencsétlen véletlen folytán ott marad az ember. Watney márpedig ott ragad, sőt, társai és az egész földi lakosság halottnak hiszi őt. Mark azonban nem adja fel egykönnyen, küzd az elemekkel, a kérdés csak az, hogy ki győz? Ő vagy a vörös bolygó?

Joggal kérdezhetitek, hogy, ha a bevezetőben azt írtam, hogy nem vettem meg a könyvet, akkor mégis miként lehet az, hogy olvastam. 

Az eset úgy esett, hogy olvastam a könyvről egy remek kis ajánlót egy külföldi blogon, ami olyan jónak festette le, hogy a hörcsög - énem azonnal felülkerekedett. Ez tovább erősödött, amikor az amazonon beleolvastam. Ott már tudtam, hogy az önkontrollomnak vége, meg kell szereznem és így került hozzám ez a korántsem hétköznapi történet.

Talán ez nem köztudott rólam, de szeretem az ehhez hasonló "túlélő" sztorikat, bár eddig többnyire filmek formájában találkoztam ezekkel, de mostanában kezdek rákapni a könyvekre is. A Gravity Sandra Bullockkal volt az a film, ami meggyőzött arról, hogy dráma és túlélés nem csak a Földön lehetséges, hanem azon kívül is. Ezért is piszkálta különösen a fantáziámat A marsi.

Félelmetesen jó volt a könyv! Egy percig sem lankadt a figyelmem, a Föld komplett lakosságával együtt drukkoltam ennek a szabadszájú asztronautának, aki sokkal nagyobb tudású, amint amilyennek elsőre látszik.

Hihetetlen volt, hogy amellett, hogy mekkora humorgombóc az ipse, milyen önuralommal, önfegyelemmel kezelte a helyzetet. Valljuk be, nem sokan tudnánk így viselni azt, ha otthagytak volna a Marson. Én kb. két pánikroham között a Lak sarkában kuporogva vártam volna, hogy éhenhaljak vagy elfogyjon az oxigénem. Nincs ezen mit szépíteni, nem vagyok az a kiköpött túlélő típus.

Szóval rettenetesen higgadtan és talpraesetten nekiállt a túléléshez szükséges körülményeket megteremteni, ami még néha itt is nehéz a földön, nemhogy a Marson, ahol szinte semmi nincs. Ehhez pedig valljuk be, szükséges némi ész, kémikusi végzettség meg éppenséggel műszaki tudás sem árt. Azonban azt hiszem, ezek után a túlélés új fogalmat nyert, hiszen egy őserdő közepén való túlélés gyakorlatilag nyaralásnak tűnik egy marsi "kalandhoz" képest.

A regény néhol átment majdnem teljesen tudományosba, ami persze kellett is bizonyos szinten, hiszen másképp nem láttuk volna át azokat a bizonyos folyamatokat, amivel egy komplett mini-túlélő otthont alakított ki Watney kerttel meg mindennel.

Nem mondom, hogy akár a negyedét is értettem annak a sok kémia folyamatnak és műszaki hablatynak meg számolásnak, ennek ellenére a figyelmem lankadatlan maradt. Mivel nem vagyok tudós, meg reál beállítottságú sem, ezért nem igazán értettem a 3/4 részét ezeknek a magyarázatoknak, így a valóságtartalmáról nem tudok nyilatkozni, de nekem abszolút hihetőnek, reálisnak tűnt. Tény, hogy ettől a könyv középső része lelassult egy kicsit, de a lelkesedésemet még ez sem tudta visszafogni. 

Sokan támadták a könyvet amiatt, hogy Watney bejegyzései túl vidámak, túl humorosak. Én azonban vidámságot nem igazán éreztem ki belőlük. Egyébként is, mindenki más és másképpen kezeljük a stresszes és kritikus helyzeteket. Watney alapból szeretett minden helyzetet, még a legegyszerűbbeket is viccel kezelni, miért lett volna ez másképp pont vészhelyzetben? Ráadásul ugye jórészt szarkasztikus beszólásai voltak, ami korántsem egyenlő a jókedvvel.

A történet egy pontján a pszichológus, akivel az előzetes pszichológiai vizsgálatok során találkozott, meg is erősítette, hogy ő így dolgozza fel a körülötte zajló eseményeket. Gondolom erre volt szüksége ahhoz, hogy épeszű maradjon adott körülmények között. A regényt pedig határozottan fogyaszthatóbbá tette a főszereplő stílusa, akit egyébként két szóval tudnék igazán jellemezni: élni akart. 

A regény másik részében bepillanthatunk a NASA munkájába is, hogy ők mit tesznek az "ottfelejtett" emberükért. Némely döntésükkel nem feltétlenül értettem egyet, mint pl. azzal, hogy nem mondták meg a legénységnek, hogy Watney él. Volt még néhány ilyen kisebb dolog, de nyilván ők voltak a szakértők, nem én.

Jól tükrözte azt is a regény, hogy mi történik olyankor, amikor az össze hiper - szuper kütyü bemondja az unalmast és úgy kell megteremteni a kommunikációt. Beigazolódott, hogy ilyenkor vissza kell nyúlni a régi dolgokhoz és módszerekhez, mert azok még ilyen mostoha körülmények között is funkcionálnak valamilyen szinten, még ha nem is tökéletesen, de legalább kielégítő módon.

A befejezés felettébb izgalmasra sikeredett, nem lehetett egy pillanatra sem letenni. Az még azért hozzátartozik, hogy nagyon hirtelen lett elvágva a vége, kíváncsi lettem volna, hogy mi lett a Hermes-szel, hazaértek - e egészben, tekintve, hogy azért ők is igencsak erőteljes veszélynek lettek kitéve a események alakulása végett.

Summa summarum, nagyon jó kis regény volt ez, nyugodt szívvel ajánlom azoknak is, akik nem kedvelik a sci - fi műfaját, mert ez nem igazán az volt. Ezek után nagyon várom a film verziót is, ami idén ősszel érkezik Matt Damon főszereplésével.

Olvassátok a könyvet, mert megéri Watney-val eltölteni az időt a Marson. Túlélésből jeles!