Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2015

Múlt & Jövő - Összegzés (9)

Elég gyilkos tempót diktált ez a hónap, így eshetett meg, hogy majdnem elfelejtettem összegzést írni. Lehet, hogy nem lesz valami összeszedett a poszt, ami azért van, mert jelenleg alig látok ki a fejemből. Az, hogy zsúfolt volt a hónap, jól látszik az olvasmányaim számán is. Hol van már az az idő, mikor 16 könyvet olvastam el egy hónapban? Örülhetek, hogy 3 egész, egy fél meg egy tized könyvet kiolvastam, annak meg még jobban, hogy ebből csak egy volt borzalmas, de erre majd kitérek.

C.L.Stone: Forgiveness & Permission (Ghost Bird #4)

Sang Sorenson erőszakos anyja biztonságban el van zárva egy kórházban, az apja pedig eltűnt a másik családjával, így Sang egyedül maradt testvérével. Sang nehezen viseli a helyzetet, egyetlen reménye egy csapat fiú, akiket érzése szerint alig ismer. Soha nincs igazán egyedül. Az Akadémia közbelépett és megígérte, hogy vigyáznak rá és megvédi k őt. Kota, Victor, Silas, Nathan, Gabriel, Luke és North átveszik az irányítást, megmutatják Sangnek, hogy bármiben számíthat rájuk. Azonban csak azért, mert a szülei nincsenek a közelben, Sang élete egyáltalán nem lett könnyebb. Újonnan megtalált szabadságának nagyobb ára van, mint azt bármelyikük gondolta volna. Hendricks igazgató arra használja a lányt, hogy kiderítse az Akadémia titkait és Mr. McCoynak is megvan a maga terve Sanggel.  Az ellenségek közelednek, ezért Sangnek meg kell tanulnia hinni a fiúkban, a fiúknak pedig meg kell tanulniuk megbízni a lányban, ha túl akarják élni az ellenségeiket és egymást is.   (A fülszöveg sa

Leah Raeder: Black Iris

Egyetlen pillanatnyi gyengeség és Laney Keating világa szétesett. Egy buta kis gesztus a kiszemeltje felé, akivel helyzete reménytelen, és megkezdődtek a pletykák. Lotyónak nevezték, queernek, pszichopatának. Mentális beteg és elfuserált, de annyira, hogy még az édesanyja is úgy döntött, nem ér meg annyit, hogy életben maradjon érte.  Ha Laney eltörölhetné ezt az évet, megtenné. A főiskola az egyetlen esélye, hogy tiszta lappal indulhasson. Nem keres új barátokat, de azok mégis megtalálják - az elbűvölő, helyes Armin, az egyetlen srác, aki annyira türelmes, hogy áttörje a  védelmét, és a szabadszájú Blythe, a rossz lány, a társ a bajban, akinek szintén megvannak a maga démonjai.  De Laney tisztában van azzal, hogy semmi jó nem tart örökké. Amikor egy szellem előkerül a múltjából - a bántalmazója, aki teljesen összetörte őt - úgy dönt, ideje a sarkára állnia. Armin és Blythe pedig segítenek neki, ami amúgy is végig a terv része volt. Mert a pletykák igazak. Mindegyik. És Lan

Agymanók tag avagy érzések a könyvek világában

Ismét kaptam egy aranyos kis könyves taget Abstractelf jóvoltából. Ugyan nem ismerem az animációs filmet, ami ihlette, de a képek alapján úgy döntöttem, hogy mindenképpen megnézem a közeljövőben. De addig is nézzük, milyen könyvek jutnak eszembe az egyes pontoknál.

C.L. Stone: Friends vs. Family (Ghost Bird #3)

Sang Sorensonnak el kell szenvednie édesanyjának egy újabb, különösen kegyetlen büntetését, ami majdnem az életébe kerül. Az Akadémiás fiúk megesküsznek, hogy ez volt az utolsó. Eltökélték, hogy megvédik Sanget, különösen a saját családjától. A megoldásuk: teljesen megszállják az életét. Kota, Luke, Silas, Nathan, Victor, Gabriel és North minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megmutassák a lánynak, mit jelent az igazi szeretet és hűség. A család többet jelent a vér szerinti köteléknél és ő a magukéban akarják tudni Sanget.  A The Academy harmadik részében Sang ízelítőt kap abból, milyen is a szabadság, és milyen az, ha igazán törődnek az emberrel és valakinek szüksége van rá. Egyre többet tud meg a fiúk problémás családi hátteréről és a fiúk is megtudnak olyan dolgokat Sanggel kapcsolatban, amire még csak nem is számítottak. Az akadémia a válasz a problémáikra. Vajon Sangnek is? Sang viselkedése rákényszeríti az anyját, hogy felfedje a meglepő igazságot. Az igazságot, am

J.R.Ward: The Shadows (Black Dagger Brotherhood #13) (Az árnyékok)

Megtört a jég! Igen, mégpedig több szempontból is. Elsőként azért, mert nem a karácsonyfával a hátam mögött olvastam a testvérek történetének következő fejezetét, másodsorban pedig azért, mert első ízben olvastam róluk angolul. Trez hatalmas válaszút elé érkezett, nemsokára be kell teljesítenie a csillagok által megírt sorsát, de szerelmét sem akarja elhagyni. Persze, ez a konfliktus nem csak őt érinti, hanem testvérét, iAm-et és az egész Testvériséget is. Sőt, még ezen felül is lehetne folytatni a sort.  Kérdés, hogy ebben a helyzetben lehet - e okos döntést hozni...

Megjelenő szépségek (40) - szeptember

Ez most csak egy nagyon rövid poszt lesz a megjelenésekről, körítéstől szinte mentesen, mert most csak erre futja. Az iskolakezdést, az tanszereket, írószereket imádom, a szeptembert hivatalosan is utálom. Ennyi.