Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban (11) - Colleen Hoover & Tarryn Fisher: Never Never: Part Three (Never Never, #3)

Silas Nashnek és Charlize Wynwoodnak együtt kell a múltjuk mélyére nézniük, hogy kiderítsék, kik is voltak és kik szeretnének lenni. Az idő közben telik, a párnak pedig sietnie kell, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek. 
Visszaszerezhetik, ami régen az övék volt? És ennek segítségével visszakaphatják régi önmagukat is?
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)


Nagyon vártam már ennek a mini-trilógiának a befejező részét, egyrészt, mert szerettem volna végre tisztán látni, másrészt meg, mert akkora függővége volt a második résznek, mint a ház.


Silas rátalál ugyan Charlie-ra, de a megoldáshoz egy centivel sem kerülnek közelebb. Öröm az ürömben, hogy most legalább együtt vannak, és sokkal felkészültebben várják azt a bizonyos, rettegett 11 órát, mint eddig.

Bevallom, mikor elolvastam az első pár sort, fogalmam sem volt, hogy hol tartunk, hol vannak a szereplők és mi történt egy pillanattal előtte, márpedig a helyzet és a tények ismerete nem árt ennek a sorozatnak az esetében. Éppen ezért gyorsan újraolvastam a második rész második felét (illetve inkább csak átpörgettem), hogy képbe kerüljek (még szerencse, hogy tök rövid...). Miután ez megtörtént, mindjárt könnyebb volt felvenni a fonalat. 

forrás:prisonersofprint.com
Megmondom őszintén, abszolút nem ilyen végre számítottam. Tulajdonképpen nem volt konkrét tippem arra vonatkozólag, hogy mi okozza náluk ezt a fura amnéziát, de erre semmiképpen sem számítottam. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt, sőt, nekem kifejezetten tetszett az ötlet, még akkor is, ha az első két részben megismert bonyodalmakhoz képes egy kicsit túl egyszerűek hatott. Így derült égből a villámcsapás is volt egy kicsit, mert az eddigi nyomozásoknak vajmi kevés köze volt hozzá. Más szempontból persze kellettek ezek is, hiszen jó pár dolog kiderült a fiatalok múltjáról, illetve megoldották a két család között feszülő hatalmas ellentétet. 

A bizonytalanság keltette feszültség mellett a romantika volt a történet legjobb része. Érezni lehetett, hogy mindannak ellenére, ami a múltban történt velük, összeillenek és összetartoznak. Hiába nézett ki úgy, hogy szakítottak, tagadhatatlanul vonzódtak egymáshoz és szerelmesek voltak egymásba. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egymás után többször is, kétnaponta egymásba szerettek úgy, hogy egyáltalán nem voltak egymásról emlékeik, illetve csak annyi, amennyit a saját maguk által írt levelekből és mások elmondása alapján tudtak. A sors akarta így, és a sorsot kísérteni nem túl jó dolog.

Amellett, hogy a regény nagyban játszott a végzettel, amit imádtam, korántsem volt tökéletes. Több szál nem került megoldásra vagy éppen csak bedobott cselekményelem lett belőle és nem volt kibontva. Ilyen volt például az anya - lánya páros Charlie régi házában. Tették, amit tettek, de nem tudni , hogy igazán mi volt az indokuk, és részleteiben hogyan kivitelezték terveiket. Az kiderült, hogy kik ők, és milyen módon kerültek oda, de engem részletesebben is érdekelt volna ez a szál.

A vége nem kicsit lett idealisztikus, de még ez sem zavart, hiszen végig benne volt az, hogy a sztori a realitástól egy kicsit elrugaszkodott. Az csak előnyére vált volna, hogyha egyben olvashattuk volna a három részt, de tudom, hogy jogi okai voltak. Viszont most, hogy már mindhárom kötet kijött, simán újra tudom majd olvasni egyben.
Egyáltalán nem bántam meg - sorozat ide vagy oda - hogy elolvastam, mert egész jó kis trilógia a végzetről és a szerelem erejéről.




U.i: És a három borítót még mindig imádom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)