Ugrás a fő tartalomra

Richelle Mead: Succubus on Top (Georgina Kincaid #2)

Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival.

Richelle Mead YA műfajában már elkápráztatott, így anno, valamikor még 2009-ben elkezdtem ezt a felnőtt sorozatát is, de akkoriban nem igazán ragadott magával, azonban az egyik kihívásom rávett, hogy folytassam.

Georgina küzd Seth iránt táplált érzelmeivel, amikor is felbukkan Bastien a múltból, hogy még jobban felkavarja a helyzetet. Ráadásul Doug bandája feltűnően jó lett az utóbbi napokban, és Doug is nagyon furán kezd viselkedni.

Érdekes, hogy sokkal jobb volt a regény, meg úgy alapjában véve a sztori, és úgy egyébként a hangulata is, mint arra az első rész alapján emlékeztem. Bár ebben valószínűleg az is benne van, hogy mikor az első részt olvastam 2009-ben, még nem volt olyan szinten az angol tudásom, hogy igazán beleéljem magam a sztoriba, ami nem csoda, hiszen kb. akkoriban kezdtem angolul olvasni. Most viszont nyelvi problémák és akadályok már nem álltak fent, így egészen kellemes, de legfőképpen szórakoztató élményben volt részem.

Szerettem a humort, a visszafogott izgalmakat, de a romantika részével voltak gondjaim. Bármennyire is imádom Seth-et, nincs ilyen pasi a világon, aki ilyen birkatürelemmel bírja azt, ha nem nyúlhat a nőjéhez. És akkor azt még nem is említettük, hogy mire van szüksége Georginának. Seth lassan és véletlenszerűen kapja az információkat, többnyire Georgie "kedves" barátaitól, de ez sem tudja őt kihozni a sodrából, mindössze azt nehezményezi, hogy nem a nő mondta el neki. Elég fura. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire kis naiv vagy tényleg ilyen nagy az önuralma meg a türelme. Az azonban biztos, hogy izzott köztük a levegő, nagyon kíváncsi leszek, hogy ezt a konfliktust miként fogja a végén megoldani Mead, mert az biztos, hogy így nem maradhat.

A történetben két kisebb nyomozás szál volt, ami nem olyan hajtépősen izgalmas, de éppenséggel elfért a sztoriban. Az egyik a Bastien küldetése - szál, a másik pedig a Doug - szál.
Ha már Bastien, gyanítottam én, hogy nem közömbös ő a mi kis szukkubuszunk iránt, tök egyértelmű jeleit adta, hogy ez több, mint barátság az ő részéről, nem is értem, hogy Georgina hogy nem vette észre. Az viszont nagyon disznó dolog volt, amit a lánnyal tett (Seth-es eset). Önző volt, még akkor is, ha próbálta bemagyarázni magának, hogy csak segíteni akart. Azért a végén csak bevallotta, hogy saját maga miatt is csinálta.

A regényben a mellékszereplők is nagyrészt kedvelhetőek, főleg a "banda", meg azért Georgina felettesei is sziporkáztak néha. A nyomozásra visszatérve a drogos szálat nem igazán értettem olyan szempontból, hogy mi volt a célja annak, aki elkezdte? Az egyáltalán nem derült ki, viszont ebből kiindulva azon gondolkodtam, hogy simán benne van a pakliban, hogy ennek az ügynek még lesz folytatása, mert az utólagos magyarázatból  is ezt lehetett leszűrni, de aztán az is lehet, hogy csak beleképzeltem a dolgot.

A romantika részét leszámítva tényleg nem volt rossz. Meglepően kellemes, könnyed kis olvasmány volt, viszonylag nagy szórakoztató értékkel, némi kis erotikával fűszerezve, ami nem meglepő Georgina kilétét tekintve. De abszolút nem ez volt az uralkodó, mondhatni minden a megfelelő arányban szerepelt benne. 
Olyannyira kikapcsolt, hogy a végén kedvem támadt felkapni a következő részt, de végül nem tettem, az viszont biztos, hogy hamarosan sort kerítek rá.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)