Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (33)

A szeptember elég felemásra sikeredett. Nem sokat sikerült olvasnom, mert minden mással voltam elfoglalva, ráadásul megint előjött az a probléma, hogy mikor időm lett volna olvasni, akkor meg elaludtam a könyv felett, mert jelen állapotban az alvás mindennél többet jelent.
A szerencse az, hogy nem is terveztem sok mindent, mert sejtettem előre, hogy ez lesz, legalábbis nagyjából.



Elsőként befejeztem Ward Birtoklását, ami most valahogy nem sodort annyira magával, mint szokott. Nem tudom mi lehetett az oka, de remélem a sorozat befejező része valamivel jobb lesz. Sajnálnám, ha nem kapna valami fenomenális lezárást. Egyébként, pont most olvastam, hogy novemberre ígérték magyarul az utolsó rész megjelenését, tehát már nem is kell soká várnom.

Jennifer Ann könyve kapóra jött, hiszen könnyed new adult regénynek ígérkezett. Több dolog miatt is szerettem a kisebb hibái ellenére. Az eleje visszahozta a régi táboros emlékeket, amik nagyon megmelengették a szívemet, a többi része meg kicsit a Thoughtless - trilógiára emlékeztetett, ami szintén szerettem, szóval betalált nagyon.

Utána úgy döntöttem, hogy belekezdek a Keskeny út északra című történelmi regénybe, amiről nagyon sok jót hallottam. Kb. 20 % -nál járok, de még nem érzem  azt az elsöprő érzést, ami miatt elkezdtem. Remélem egy idő után azért előjön majd.

Viszont, hogy némi örömöm is legyen, megint kipipáltam az új és a régi olvasmányt, ráadásul egy várólista csökkentőst is, plusz még a sorozatos kihívással is haladtam. Ilyen szempontból ez a hónap nagyon jól sikerült.


Remélem az októberi hónapom kicsit lazább lesz, jó lenne egy kicsit többet olvasni. Szeretnék sor keríteni Barbara és Allan Pease legújabb könyvére, A válaszra, amit a múlt héten vettem meg Stephen King ezer oldal fölötti monstrumával, az AZzal együtt De ez utóbbi még várat magára. 


Ha ideér időben, akkor James Arthur önéletrajzi könyvét fogom bújni, de persze csak, ha addig sikerül befejeznem a Keskeny utat. Aztán szeretnék még valami könnyedebb regényt is előszedni, ami lehetőleg jó valamelyik kihívásomra. De még nem tudom melyik lesz az.


Nagyjából ez lesz az októberi hónapom, plusz adjatok hozzá sok - sok forró teát és meleg pokrócokat.
Ja, és vennem kéne magamnak egy nagyon szuper kis őszi bokacsizmát, mert a régi már használhatatlan.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)