Ugrás a fő tartalomra

Nagy Nyári Readathon - avagy tartsunk olvasómaratont!

Egy csomó külföldi példa van már a readathonokra, nem telik el hét, hogy valamelyik bloggernél vagy vloggernél ne bukkanna fel valami hasonló kezdeményezés. Ezeknek a célja az, hogy célzottan csökkentse a résztvevő az olvasatlan könyvei kupacát, és olvasson rövid idő alatt sokat.

Persze, lehet ezekhez  a külföldi szervezésű akciókhoz is csatlakozni, de az úgy mégsem az igazi, így egy délutáni eszmefuttatás során Abstractelffel, az Always Love a Wild Book bloggerinájával közösen úgy határoztunk, hogy megcsináljuk az első saját readathonunkat, és szabaddá tesszük a csatlakozást is. Lássuk hát a paramétereket:




NAGY NYÁRI READATHON

Ideje:  július 25-én 00:00-tól július 31-én 23:59-ig

Feladat: olvass el az egy hét alatt minél több könyvet, azért, hogy csökkenjen a soha véget nem érő várólistád.

Szorgalmi feladatok: Annak érdekében, hogy ne legyen csak egy sima olvasás, Abstracttal terveztünk 5 kis mini challenge-t, ami nem kötelező, de lehet próbálkozni a teljesítésükkel, és egy kicsit megbolondítják az egy hetes non-stop olvasgatást. Igyekeztünk ezeket a nyár jegyében meghatározni, legalábbis egy részüket.

1. Egy regény, amelynek borítóján található zöld és/vagy sárga szín
2. Egy regény, amely nyáron játszódik vagy szerepel benne nyaralás
3. Egy már olvasott könyv újraolvasása
4. Egy könyv elolvasása a szervezők kedvencei közül (a 6-ból 1-et kell választani)
     opciók: Abstract: a) Rene Denfeld: Az elvarázsoltak
                          b) Patrick Ness: Kés a Zajban
                                                            c) Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
                               c) Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods
5. Szabadon választott/ Wild Card


A readathonhoz bárki csatlakozhat, akinek kedve és ideje engedi, nincs tétje, csak egy jó kis közösségi buli. Ha esetleg készítetek róla vlog/blogbejegyzést, kommentben vagy emailben szívesen várjuk a beszámolókat és ha beleegyeztek, ide a posztba is belekerülnek majd. Ha nem szeretnétek, hogy kikerüljön, természetesen nem tesszük ki, de azért elküldhetitek, mert szívesen vesszük az izgalmas beszámolókat!
A beszámolókat linkelhetitek az esemény facebook oldalára is: https://www.facebook.com/events/2044022655823121/

Végül lássuk, hogy én mivel indulok neki az olvasómaratonnak.


A The Ever After of Ella and Micha a sárga színes challange-re jó, amellett, hogy végre befejezem ezt a sorozatot is.
A Gyönyörű áldozatot most vettem meg, a múlt héten érkezett, jó lenne szintre hozni a sorozatot, meg egyébként is egy gyors olvasmány, ezért került be a kalapba. Egyébként meg láttátok azt a gyönyörűséges borítót? *.*
Az Illuminae meg egyértelmű volt az újraolvasás kategóriában, azóta újra akarom olvasni, mióta először letettem. 
Ezen kívül beterveztem még Amy Harmon: Making Faces c. regényét, de az e-könyv lesz, így nem szerepel a fényképen.

A nyári regényen még erőteljesen gondolkodom, mármint, hogy mi legyen az, bár az az érzésem, hogy hiába választok egyet, nem fog sor kerülni rá. Ha már ezt a 4 könyvet elolvasom az egy hét alatt, nagyon boldog ember leszek.

Ki mit fog olvasni? Ha megvannak a kiválasztottak, írjátok meg kommentben, kíváncsiak vagyunk! 
Ne feledjétek, olvasni jó, de együtt olvasni még jobb, úgyhogy várunk mindenkit a Nagy Nyári Readathonon! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)