Ugrás a fő tartalomra

Éjjeli napfény nyereményjáték


Ismét egy jó kis nyereményjátékot hoztam számotokra a Maxim kiadó jóvoltából.


Az Éjjeli napfény című film április 19-től látható a magyar mozikban, a film alapjául szolgáló, azonos című regényt pedig a Maxim kiadó hozza el nekünk a Dream válogatás részeként, szintén április 19-én.

A történet:
A 17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak. Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét. Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre.


A könyvbe az alábbi linken bele is tudtok olvasni: 


Pár héttel ezelőtt olvastam a regényt, és két nap alatt felfaltam. Nagyon aranyos, romantikus sztori nem mindennapi körülményekkel fűszerezve. Katie és Charlie nagyon aranyosak együtt, szerelmük tiszta és mondhatni szinte mindent legyőz. Mindenképpen megéri elolvasni és megnézni a filmet, éppen ezért tartom nagyon jó kis nyereménynek azt, amit a játék végén ki fogok sorolni. (ha lehetne, én is játszanék érte)

Ez pedig nem más, mint  1 db páros jegy a film premier előtti vetítésére, ami 2018. április 18-án, szerdán lesz 19 órától a  Mi Mozinkban Óbudán, a 2-es teremben.

A feladat nagyon egyszerű. Alább találhattok három idézetet, melyek egy - egy ismert regényből származnak. Mindösszesen annyit kell tennetek, hogy az idézetek alatt található google form-ba beleírjátok a könyvek szerzőjének a nevét és a könyv címét. Figyeljetek arra, hogy a címet és az író nevét is írjátok be, mert csak azt tudom elfogadni jó válaszként. 
Aki mindhárom könyvcímet és írót eltalálja, azok neve bekerül a kalapba és részt vesznek a sorsoláson.

A játék 2018. április 15-én, vasárnap 12:00-ig tart, a sorsolás és az eredményhirdetés pedig szintén vasárnap este várható. Most pedig lássuk a feladványokat. Annyit segítek, hogy mindhárom könyvben közös az, hogy egy (vagy több) szereplőjüknek valamilyen egészségügyi problémája van.

1. idézet

2. idézet

3. idézet

A válaszokat az alábbi dokumentumon keresztül tudjátok nekem elküldeni:
(aki nem látja, ezen a linken tudja elérni a dokumentumot: https://goo.gl/xba7Aa ) 
A nevetek a nyertes azonosításához kell, az email címetek pedig azért, hogy tudjak értesítést küldeni a nyertesnek. Természetesen az adatokat a sorsolás után törlöm.


Hajrá a játékhoz!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)